Röviden

A Toronyőr Zrt. egy 2014 óta működő vagyonvédelmi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozás. Ez azonban vajmi keveset mond el rólunk. Két embert kell ugyanis elképzelni, akik nem most kezdték és nem ezzel. Az egyik tulajdonos több évtizeden keresztül speciális rendvédelmi területen dolgozott, majd váltott és beleásta magát a személy-és vagyonbiztonság, és úgy általában a biztonság témakörébe. Így jutott el oda, hogy immár 12 éves tanácsadói és cégfejlesztői tapasztalattal rendelkezik.

A másik tulajdonos ezt erősíti vagyonvédelmi területen szerzett korábbi gyakorlati ismereteivel.

Részletesebben

Az egyik tulajdonos – a rendvédelmi szerveknél szerzett, közel 30 éves nemzetközi szintű személy- és létesítményvédelmi tapasztalattal – 2009-ben egy biztonsági szakértői és tanácsadó céget alapított, amely 2011 óta már családi vállalkozás. Üzletfilozófiája inkább az országban akkor megjelenő multinacionális ügyfelek vagyonvédelemhez köthető igényeinek megfelelő képességek kialakítására, illetve ezek ellenőrzésére irányul. Ezek mellett szakmai tanácsadó, minősítő és felügyeleti tevékenységgel, valamint elsősorban egyedi, a speciális szakterületeknek megfelelő szakképzésekkel foglalkozik. Mindez kiegészül a robbanóanyagokkal való fenyegetések kockázatcsökkentését célzó intézkedések, eszközök és szolgáltatások forgalmazásával, biztosításával.

A másik tulajdonos 20 éves gyakorlatot szerzett a kimondottan kritikus infrastruktúra védelmét szolgáló vagyonvédelmi vállalkozások irányításában, tényleges működtetésében. Ezen a területen a szabályokat az általános mértéket meghaladó módon kell érvényesíteni, hiszen a védett rendszer fokozottan veszélyeztetett a támadásokkal szemben. A fő tevékenység a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren zajlott, így a tulajdonosnak jelentős tapasztalata van a földi kiszolgálásban és az SRA zóna működtetésében.